|

Type 90

Bevezető

A Type 90 Japán jelenlegi alapharckocsija, melyet a Mitsubishi Heavy Industries fejlesztett és gyárt.

E harckocsi váltotta le a valamennyi addig hadrendbeállított Type 61-es harckocsit, illetve a Type 74 tankok egy részét. A Type-90-t – melyből ez eddig 310-315 db készült – 1990-ben állították szolgálatba. 1998-ban a „Military Ordnance” magazin a világ harmadik legjobb harckocsijának sorolta. A helyezést védelmének, mozgékonyságának, és tűzerejének köszönhette. Rossznyelvek azt is hangozatják, hogy a világ legköltségesebb alapharckocsija is egyben. Egységenkénti ára megközelítőleg: 790 millió japán Yen (~7,4 millió US Dollár).

01

Történet, fejlesztés

Már a Type 74 átvételekor a japán katonai vezetés egy olyan tankról álmodozott, mely képes legyőzni, a szovjet T-72 harckocsikat.
E kívánalom hatására 1976 és 77 között megkezdődött a TK-X alapharckocsi fejlesztése, a TRDI (Japan Defence Agency’s Technology Research and Development Institute) vezetése alatt. A TRDI a Mitsubishi Heavy Industries (mely cég egyébként valamennyi második világháború után japán tank beszállítója volt) és fejlesztési társulás másik tagjának (német Leopard 2 fejlesztői: „Krauss-Maffei” és „MaK) tevékenységét fogta össze. Főbb alvállalkozók között szerepeltek: Japan Steel Works, Daikin Industries, Mitsubishi Electric Corporation, Fujitsu Company, NEC Corporation. 1977-ben a motor, fegyverzet, lőszer és tűzvezető rendszer fejlesztésén dolgoztak, míg 1978-ban a váltó és az új páncélzat került sorra. 1980-ra elkészült az első két prototípus, melyek megjelenésükben erősen emlékeztettek a Leopard 2-re.

Mindkét prototípust a német licensz alapján gyártott 120 mm-es Rheinmetall harckocsi löveggel szerelték fel (minden más alkatrész japánban gyártottak), melyhez már japán lövedékeket (gyártó: Daikin Industries Limited) használtak. A harckocsi végső formáját 1982 és 84 között nyerte el. Tesztelés és a további fejlesztések (löveg, páncélzat) 1986-ig húzódtak.
A második prototípus szériát, mely négy tankból állt, 1986 és 1988 között gyártották le. E harckocsikat már az első két prototípus tesztelése során szerzett tapasztalatok fényében építették.
E négy tank tesztelése 1989-re fejeződött be. A japán vezetés megfelelőnek találta, így a termelés 1992-ban kezdetét vehette. Japán nem exportálja sem a főtípust, sem alváltozatait.

02

Fegyverzet

A Type 90 harckocsit a licensz alapján gyártott német Rheinmetall L44 120 mm-es löveggel szerelték föl, melyet a Japan Steel Works Limited készít. A Rheinmetall löveg kiválasztása előtt, a japánok sikeresen legyártották a 120 mm-es harckocsi löveg saját változatát, de mivel a Rheinmetall olcsóbban adta a löveget, így arra esett a választás. A löveget, szokásosnak mondható kétsíkú lövegstabilizátor mellett, a Mitsubishi készítésű automatatöltő egészíti ki, így elegendő háromfős személyzet is, melynek következtében kisebb a lövegtorony is. Az automatatöltő mindössze 2 másodperc alatt újratölti az ágyút, így a löveg betöltése és a tüzelés nem vesz többet igénybe 4-6 másodpercnél. A töltő 20 lövedéket tárol, a többi lövedék a sofőr melletti tárolóban kapott helyet. A Type 90 pontosan olyan lövedékeket képes kilőni, mint a Leopard 2 és az amerikai M1A1 ’Abrams’. Másodlagos fegyverzetét egy 12,7 mm-es légvédelmi géppuska, melyet a torony tetejére szereltek, illetve a löveggel párhuzamosított – attól balra elhelyezkedő – 7,62 mm-es géppuska alkotja. A fentiek mellett füstgránátvetőkkel is ellátták.

10

Felszereltség, tűzvezetés, tájékozódás

AA kifejlesztése óta a tűzvezető rendszer jó néhány módosításon esett át. A tűzvezető rendszer magában foglalja a lézer távolságmérőt (Yttrium-Aluminium-Garnet; 300-5 000 m hatótávolság), ballisztikus számítógépet, továbbfejlesztett hőképalkotó rendszert, kombinált normál és éjjellátó üzemmódba kapcsolható érzékelőket, parancsnoki vezérlő egységet. A rendszer a fentieken túl egy automata célpontkövető rendszert is tartalmaz, mely segítségével mozgás közben is könnyebben semlegesíthetik a mozgó ellenséges célpontokat (katona, jármű, helikopter). Úgy tartják e harckocsi rendelkezik a világ leghatékonyabb tűzvezető rendszerével. A sofőr három periszkóppal rendelkezik, melyek közül a középsőt passzív periszkópra cserélhető. A parancsnoki állást egy kétsíkú stabilizált, horizontálisan 180 fokban, vertikálisan -29 – +29 fokban forgatható periszkóppal látták el. A parancsnok és az irányzó periszkópja is összeköttetésben áll a tűzvezető számítógéppel. A fenti periszkóp mellett az irányzó egy lézer távolságmérővel és egy infravörös szenzorral is rendelkezik. Az irányzó periszkópját a Nikon Corporation, míg a parancsnokét a Fuji Photo Optical Company készíti. E harckocsi esetében is alkalmazható az úgynevezett „hunter-killer” művelet (lásd Type 99 típusismertető ugyanezen fejezete –
http://militarypapers.htka.hu/story/type-99 ).

03

Védelem

A Type 90 harckocsi hagyományosnak mondható formájú és felépítésű: sófőr a törzs bal elülső oldalán helyezkedik el, a parancsnok a torony bal, míg az irányzó a torony jobb részében foglal helyet. Ezen alapharckocsi, súlyát és méreteit tekintve, kisebb, mint a legtöbb társa. A Type 90-t szemben a Leopárddal moduláris kerámia kompozit páncélzattal látták el. A páncélzatot a Kyoto Ceramics Company gyártja a tank számára. A harckocsi elülső páncélzatát megerősítették, így még egy L/44-es 120 mm-es lövegből kilőtt APFSDS lövedékkel szemben is hatékony védelmet nyújt, Az oldalsó páncélzat már nem ennyire erős, 35 mm-es APDS lövedékeket képes felfogni.

05

Specifikációk

Alapadatok:
Hosszúság: 9,755 m (törzs: 7,5 m)
Szélesség: 3.33 m Magasság: 2,33 m
Tömeg : 50,2 t
Személyzet: 3 fő (parancsnok, irányzó, vezető)
Motor: Mitsubishi 10ZG 10 cilinderes, diesel-motor, 1 500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 30 LE/t
Sebesség: 70 km/h (műúton)
Hatótávolság: 350 km (400 km extra üzemenyag-tartállyal)

Páncélzat és fegyverzet:
Páncélzat: moduláris kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: Rh-M-120, 120 mm-es (L/44) löveg
Másodlagos fegyverzet: 1db M2HB 12,7 mm-es géppuska, 1db 7,62 mm-es géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető

Muníció:
35 db 120 mm-es lövedék
1 500 db 12,7 mm-es lőszer
2 000 db 7,62 mm-es géppuska lőszer

04

Képek

08

06

09

Felhasznált irodalom

– http://en.wikipedia.org/wiki/Type_90
– http://www.historyofwar.org/articles/weapons_type90japan.html
– http://www.enemyforces.com/tanks/type90.htm